Akár $5000 dollár is lehet idén az ETH – Elemzői magyarázat
A héten a második legnagyobb kriptopénz újabb rekordárfolyamot ért el. Gyakorlatilag karnyújtásnyira került a 2000 dollártól, egy 4,12%-os felugrást követően. Ebből valamennyi persze már visszakorrigált, 1900 dollár alá.Advertisment Év eleje óta…
Hogyan igényelhetsz Crypto.com Visa Kártyát?
A kártyához előzetesen szükség van néhány dologra. 180 napos staking periódusra kell lekötnünk a CRO tokenjeinket. Le kell töltenünk a Crypto.com applikációját, és végig kell mennünk a KYC folyamaton. Az app elérhető mind Android, mind iOS rendszerre,…
Mennyire biztonságos a Kraken tőzsde? – Lássuk, mire érdemes figyelni
A Coinbase, a Gemini, és még néhány másik mellett a 2013-ban alapított Kraken szintén egyike a kevés USA-ban működő, szabályozott kriptotőzsdének. Ezzel elejét veszi a leggyakoribb aggodalomnak, amely a felhasználók irányából érkezhet, amely alapján a…
Mérföldkő: Meghaladta az 50.000 dollárt a Bitcoin
Az optimista hangulat az árfolyamon is meglátszik, története során először ütötte át az 50.000 dolláros ellenállást a BTC ára, vélhetően a MicroStrategy friss, vásárlásról szóló bejelentésének köszönhetően. Tulajdonképpen egy hete már folyamatosan jó…
Hogyan kell kriptopénzt kiutalni a crypto.com-ról?
Ahhoz, hogy a platformról ki tudjunk utalni, több követelménynek is meg kell, hogy feleljünk. Starter vagy annál magasabb szinten kell lennünk, mint felhasználók. Emellett a külső címeket előre be kell állítanunk. Belépés (Log in gomb a jobb felső…
Hogyan lehet pénzt kiutalni a Binance tőzsdéről? – Lássuk, milyen lehetőségeid vannak
A kriptokereskedők között a Binance tőzsde nem véletlenül népszerű. A tőzsde eddig mindössze pár alkalommal vált elérhetetlenné túlterhelés miatt, és a közösségben jó hírnévnek örvend. A teljes Binance kriptoőzsde leírásunkat, értékelést és véleményeket…
A crypto.com biztonságos? Nézzük, mit mondanak a tények!
Járjuk körbe, hogy a crypto.com tőzsdéje biztonságos-e! Egyáltalán, milyen mérőszámok alapján tudjuk eldönteni, hogy egy-egy váltó, tőzsde mennyire biztonságos? Ez nem egyszerű feladat. Mint a legtöbb tőzsde, a crypto.com is szétosztva tárolja a nála…
Mennyire biztonságos a Binance tőzsde?
A Binance jelenleg a világ legnagyobb, legnépszerűbb kriptotőzsdéi között van. De vajon mennyire jó választás? A kriptoszférába naponta érkeznek új projektek, platformok, és megtalálni a megfelelőt nem mindig könnyű. Megtalálni a tőzsdét, ahol…
Komoly előnyökkel érkezik a IOTA orákulum
A való világbeli adatok bejuttatása a decentralizált applikációkba létfontosságú része számos protokollnak. Sok olyan dapp van, amely a láncon kívüli adatokkal dolgozik, ebben az esetben pedig orákulumokat használnak. Ezek az orákulumok hídként működnek…
Fraktálelemzés alapján $50.000-ig mehet a BTC
A TradingShot elemzői szerint a bitcoin mozgása arra utal, hogy hamarosan új rekordot érhet el az árfolyama. A hétvégén publikálták a legutóbbi elemzésüket, amely alapján 50 ezer dollárra várják a BTC árfolyamát. Az alapján valószínűsítik ezt, hogy az…
Támadás áldozata lett a Yearn Finance – 11 millió dollár a veszteség
A protokoll hivatalos Twitter-fiókjának a beszámolója alapján a Yearn Finance DAI vaultja támadás áldozatává vált, a hekker 2,8 millió dollárt zsákmányolt, a pool összes vesztesége 11,1 millió. A vault az Aave flash loan szolgáltatása segítségével lett…
2025-re egymilliárd bitcoin felhasználó is lehet
A bitcoin felhasználóbázisa gyorsabban növekszik, mint magáé az interneté. Willy Woo, a népszerű elemző szerint négy éven belül elérheti az egymilliárdot a számuk. A bitcoin már egy évtizede létezik, és mostanra a kapitalizációja alapján a legnagyobbak…